XXXLutz Bútor összeszerelés

Kérjen ajánlatot

Írja meg, hogy milyen bútorokat szeretne összeszereltetni, valamint a munkavégzés helyét.

Az XXXLutz Magyarország egyik kedvelt bútoráruháza. Munkáink során sokszor találkozunk az áruház termékeivel. Az összeszerelés során megfelelő minőségű összeszerelési tájékoztatót kapunk az összeszerelendő bútor mellé, ami alapján viszonylag könnyen elvégezhető a feladat. Kisebb éjjeliszekrényeknek bátran neki lehet állni egyedül is, de ne feledjük, hogy egy Cantus vagy Landscape szekrénysor, esetleg egy Carryhome tolóajtós szekrény rengeteg alkatrészből áll, amihez szükség lesz némi rutinra és megfelelő szerszámokra a művelet sikeres és gyors végrehajtásához.

A konyhabútorok közül talán a Boxxx termékcsalád a legnépszerűbb, ami számtalan apró alkatrészt tartalmaz. A munkalapon nekünk kell kivágni a mosogatótálca és a főzőlap helyét, valamint a csaptelepet is be kell kötnünk. Így van ez a fürdőszoba bútoroknál is.

Több, mint 10 éves tapasztalattal vállaljuk lapraszerelt XXXLutz bútorok összeszerelését egész Budapest területén és Pest megyében garanciával.

Ne feledje, nagyon bosszantó tud lenni, mikor azért nem akar összeálni a gardróbunk, vagy komódunk, mert nincs megfelelő csavarhúzónk és nem tudjuk behajtani a csavart, esetleg rosszabb esetben tönkre is tesszük vele új bútorunkat.
És lássuk be, hogy nincs minden háztartásban egy profi csavarbehajtó, amivel szintén rengeteg időt nyerhetünk.

Látott már olyan bútort, amin nem voltak tökéletesen beállítva a kivetőpántok? Ugye, hogy nem úgy nézett ki mint a kiállítóteremben? Ha nem biztos a dolgában ne álljon neki egyedül!

A gyártók minden esetben alaposan becsomagolják termékeiket, sokszor magam is meglepődök rajta, hogy mennyi csomagolóanyag marad a munka végén. Egy társasházban biztosan nem lenne népszerű, ha mindet megpróbálná belegyömöszölni a szelektív táróba. Természetesen ebben is számíthat rám!

Ne legyen saját maga ellensége! Segítek időt és pénzt megtakarítani, bízza szakemberre a sokszor összetett és szerszámokat igénylő bútor összeszerelést!

Lapraszerelt XXXLutz Bútor összeszerelés Budapesten és Pest megyében rövid határidővel és garanciával!

Legyen akár:

  • Time, Boxxx szekrény összeszerelés
  • Carryhome, Landscape, Xora komód összeszerelés
  • Voleo, Landscape fiókos szekrény összeszerelés
  • Welnova, Dieter Knoll, Sadena  fürdőszoba bútor összeszerelés
 

Miért érdemes minket választania?

Kisebb gyorsan elvégezhető munkákra, ha igény van rá, akkor korán reggel érkezünk, de szívesen dolgozunk késődélutáni és koraesti időpontokban is, hogy egy ne kelljen szabadságot kivennie egy kisebb elvégzendő feladatért. Rugalmasan igazodunk az igényekhez.

Minden munkánknál a tökéletességre törekszünk, hiszen megrendelőink is ezt várják el tőlünk. Számunkra az ő elégedettségük a legfontosabb. Bútor összeszerelés során pontosan beállított ajtókkal adjuk át szekrényét.

A megbeszélt időpontokat mindig tiszteletben tartjuk és mindent megteszünk annak érdekében, hogy tartani tudjuk ígeretünket. Sajnos így is előfordulhat, hogy a forgalom miatt késünk néhány percet, de azt sms-ben előre jelezzük.

Minden esetben tisztán érkezünk Önhöz és munkánk során is igyekszünk a lehető legkisebb mértékben szennyezni otthonát. Munkánk végeztével összetakarítunk magunk után és igény esetén a keletkezett hulladék elszállításáról is gondoskodunk.

Minden esetben előre egyedi ajánlatot adunk munkáinkra, amitől nem térünk el, akkor sem, ha esetleg rosszul mértük fel a feladatot. Velünk biztosan nem jár úgy, hogy mire végzünk kétszer többet kellene fizetnie!

Természetesen minden általunk végzett munkára garanciát vállalunk, így biztos lehet benne, hogy nem fogja csalódás érni. 

Minden esetben adunk számlát az elvégzett munkánkról. Alanyi adómentes vállalkozásként 0%-os ÁFA tartalmú számlát állítunk ki, így Önnek nem kell a 27%-os ÁFÁ-t kifizetnie.

Átutalással és készpénzben tud fizetni a helyszínen a munka átadása után. Hamarosan elérhető lesz a bankkártyás fizetés is. Már dolgozunk rajta. 

Egész Budapest területén dolgozunk és még Pest megye jelentős részén is. Az alábbi körzeteket fedjül le szolgáltatásainkkal:

Budapest

I. kerület: Várkerület

  • Városrészek: Gellérthegy (egy része), Krisztinaváros (egy része), Tabán (egy része), Vár (Budapest), Víziváros (egy része)

II. kerület (nincs külön neve)

  • Városrészek: Adyliget, Budakeszierdő (egy része), Budaliget, Csatárka, Erzsébetliget, Erzsébettelek, Felhévíz, Gercse, Hársakalja, Hárshegy, Hűvösvölgy, Kővár, Kurucles, Lipótmező, Máriaremete, Nyék, Országút, Pálvölgy, Pasarét, Pesthidegkút-Ófalu, Petneházyrét, Remetekertváros, Rézmál, Rózsadomb, Szemlőhegy, Széphalom, Szépilona, Szépvölgy, Törökvész, Újlak (egy része), Vérhalom, Víziváros (egy része), Zöldmál

III. kerület: Óbuda-Békásmegyer

  • Városrészek: Aquincum, Aranyhegy, Békásmegyer, Csillaghegy, Csúcshegy, Filatorigát, Hármashatárhegy, Kaszásdűlő, Mátyáshegy, Mocsárosdűlő, Óbuda, Óbudaisziget, Remetehegy, Rómaifürdő, Solymárvölgy, Táborhegy, Testvérhegy, Törökkő, Újlak (egy része), Ürömhegy

IV. kerület: Újpest

  • Városrészek: Istvántelek, Káposztásmegyer, Megyer, Népsziget (egy része), Székesdűlő, Újpest

V. kerület: Belváros-Lipótváros

  • Városrészek: Belváros, Lipótváros

VI. kerület: Terézváros

  • Városrész: Terézváros

VII. kerület: Erzsébetváros

  • Városrészek: Erzsébetváros, Istvánmező (egy része)

VIII. kerület: Józsefváros

  • Városrészek: Istvánmező (egy része), Józsefváros, Kerepesdűlő, Tisztviselőtelep

IX. kerület: Ferencváros

  • Városrészek: Ferencváros, Gubacsidűlő, József Attila lakótelep

X. kerület: Kőbánya

  • Városrészek: Felsőrákos, Gyárdűlő, Keresztúridűlő, Kőbánya-Kertváros, Kúttó, Laposdűlő, Ligettelek, Népliget, Óhegy, Téglagyárdűlő, Újhegy

XI. kerület: Újbuda

  • Városrészek: Albertfalva, Dobogó, Gazdagrét, Gellérthegy (egy része), Hosszúrét, Kamaraerdő, Kelenföld, Kelenvölgy, Kőérberek, Lágymányos, Madárhegy, Őrmező, Örsöd, Péterhegy, Pösingermajor, Sasad, Sashegy (egy része), Spanyolrét, Szentimreváros, Tabán (egy része)

XII. kerület: Hegyvidék

 
  • Városrészek: Budakeszierdő (egy része), Csillebérc, Farkasrét, Farkasvölgy, Istenhegy, Jánoshegy, Kissvábhegy, Krisztinaváros (egy része), Kútvölgy, Magasút, Mártonhegy, Németvölgy, Orbánhegy, Sashegy (egy része), Svábhegy, Széchenyihegy, Virányos, Zugliget

XIII. kerület (nincs külön neve)

 

  • Városrészek: Angyalföld, Margitsziget, Népsziget (egy része), Újlipótváros, Vizafogó

XIV. kerület: Zugló

  • Városrészek: Alsórákos, Herminamező, Istvánmező, Kiszugló, Nagyzugló, Rákosfalva, Törökőr, Városliget

XV. kerület: (nincs külön neve)

  • Városrészek: Pestújhely, Rákospalota, Újpalota

XVI. kerület (nincs külön neve)

  • Városrészek: Árpádföld, Cinkota, Mátyásföld, Rákosszentmihály, Sashalom

XVII. kerület: Rákosmente

  • Városrészek: Akadémiaújtelep, Madárdomb, Rákoscsaba, Rákoscsaba-Újtelep, Rákoshegy, Rákoskeresztúr, Rákoskert, Rákosliget, Régiakadémiatelep

XVIII. kerület: Pestszentlőrinc-Pestszentimre

  • Városrészek: Alacskai úti lakótelep, Almáskert, Bélatelep, Belsőmajor, Bókaytelep, Erdőskert, Erzsébettelep, Ferihegy, Ganzkertváros, Ganztelep, Gloriett-telep, Halmierdő, Havanna-telep, Kossuth Ferenc-telep, Lakatostelep, Liptáktelep, Lónyaytelep, Miklóstelep, Rendessytelep, Szemeretelep, Szent Imre-kertváros, Szent Lőrinc-telep, Újpéteritelep

XIX. kerület: Kispest

  • Városrészek: Wekerletelep, Kispest Lakótelep, Kispest Kertváros, Felső-Kispest, Hagyományos Kispest (Kispest Óváros)

XX. kerület: Pesterzsébet

  • Városrészek: Gubacsipuszta, Kossuthfalva, Pacsirtatelep, Pesterzsébet, Pesterzsébet-Szabótelep

XXI. kerület: Csepel

  • Városrészek: Csepel-Belváros, Csepel-Kertváros, Csepel-Ófalu, Csepel-Rózsadomb, Csepel-Szabótelep, Csillagtelep, Erdőalja, Erdősor, Gyártelep, Háros, Királyerdő, Királymajor, Szigetcsúcs

XXII. kerület: Budafok-Tétény

  • Városrészek: Baross Gábor-telep, Budafok, Budatétény, Nagytétény

XXIII. kerület: Soroksár

  • Városrészek: Millenniumtelep, Soroksár, Soroksár-Újtelep

Pest megyei települések:

  • Budakalász
  • Csömör
  • Dunakeszi
  • Ecser
  • Fót
  • Gödöllő
  • Gyál
  • Gyömrő
  • Isaszeg
  • Kerepes
  • Kistarcsa
  • Maglód
  • Mogyoród
  • Nagytarcsa
  • Pécel
  • Szentendre
  • Vecsés
  • Veresegyáz 
Kedves Érdeklődő!
Főoldal Kapcsolat
Jelenleg szüneteltetjük szolgáltatásunkat egy projetmunka miatt.
Köszönjük megértésüket!